pecsétes és bélyeges téglák tárháza
Lelőhely: Mosonmagyaróvár (Magyarország)
Gyártási időszak: 20. század
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Karakter: Jel
Forma: Mélyített
Tégla tulajdonosa: Kincses László
További információk:
(A cseh adatbázisban e téglajelek "virág"-ként vannak nyilvántartva, így a téglajel-értelmezések egységesítésének szellemében itt is a "virág" megjelölést kapták, bár a fene tudja mi ez a jel.) 1910-ben az Osztrák–Magyar Monarchia közös hadügyminisztériuma az akkor még különálló Moson és Magyaróvár között elterülő, több mint ötszáz katasztrális holdnyi területet jelölte ki lőporgyár építésére. 1914-1918 között itt létesült a Monarchia legnagyobb hadiipari beruházása, a lőporgyár és az ahhoz tartozó tiszti lakótelepek. A négy év alatt az itt dolgozó közel tizenkétezer, zömében olasz hadifogoly, 274 épületet épített. Ezek egy részéből Csehországban, Prágában és Hrušovban gyártott téglák kerültek elő. Önálló város jött így létre Magyaróváron belül, mely saját, független infrastruktúra-hálózattal rendelkezett. 1915 tavaszán kezdték meg a termelést mintegy ötszáz munkással. A lőporon kívül a szükséges vegyi anyagok gyártását is be kívánták indítani, ezért több gyáregység is épült. A vesztes háború után az ipartelep hadiüzem jellegét a trianoni diktátum értelmében meg kellett szüntetni.__________________
__________________
Lelőhely: Mosonmagyaróvár (Magyarország)
Gyártási időszak: 20. század
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Karakter: Jel
Forma: Mélyített
Tégla tulajdonosa: Kincses László
További információk:
(A cseh adatbázisban e téglajelek "virág"-ként vannak nyilvántartva, így a téglajel-értelmezések egységesítésének szellemében itt is a "virág" megjelölést kapták, bár a fene tudja mi ez a jel.) 1910-ben az Osztrák–Magyar Monarchia közös hadügyminisztériuma az akkor még különálló Moson és Magyaróvár között elterülő, több mint ötszáz katasztrális holdnyi területet jelölte ki lőporgyár építésére. 1914-1918 között itt létesült a Monarchia legnagyobb hadiipari beruházása, a lőporgyár és az ahhoz tartozó tiszti lakótelepek. A négy év alatt az itt dolgozó közel tizenkétezer, zömében olasz hadifogoly, 274 épületet épített. Ezek egy részéből Csehországban, Prágában és Hrušovban gyártott téglák kerültek elő. Önálló város jött így létre Magyaróváron belül, mely saját, független infrastruktúra-hálózattal rendelkezett. 1915 tavaszán kezdték meg a termelést mintegy ötszáz munkással. A lőporon kívül a szükséges vegyi anyagok gyártását is be kívánták indítani, ezért több gyáregység is épült. A vesztes háború után az ipartelep hadiüzem jellegét a trianoni diktátum értelmében meg kellett szüntetni.__________________
__________________
Gyártó: František Hammerschmidt
Származási hely: Csehszlovákia
Lelőhely: Rešice (Csehország)
Gyártási időszak: 20. század
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Karakter: Évszám
Forma: Mélyített
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Gyártó: várkonyi báró Amadé László (élt: 1703-1764)
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Malomsok (Magyarország)
Gyártási időszak: 18. század
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Gyártó: Gróf Esterházy
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Jóka (Szlovákia)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Mélyített
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Gyártó: Gróf Zichy Domonkos (élt: 1808-1879)
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Bodakajtor (Magyarország)
Gyártási időszak: 19. század
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Kincses László
További információk:
Más forrás szerint a "ZD" jelentése Dominium Zantho - Hercegszántó. Hmmm!__________________
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: ? (Magyarország)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Sellye (Magyarország)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Mélyítésben domború
Tégla tulajdonosa: Csitár István
__________________
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Esztergom (Magyarország)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Hammersmidt Tibor
__________________
Gyártó: tán ebeczki Blaskovich József (élt: 1771-1859) és neje Fáy Anna (élt: 1776-1839)
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Tápióbicske (Magyarország)
Gyártási időszak: 19. század
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Karakter: Tükrös Ligatúra
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Bánlaki Zsolt
__________________
Gyártó: Esterházy
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Csót (Magyarország)
Gyártási időszak: 20. század
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Karakter: Évszám Korona
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Csitár István
__________________
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Jóka (Szlovákia)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Gyártó: Crossley & Sons Ltd.
Származási hely: Middlesbrough (Egyesült Királyság)
Lelőhely: Middlesbrough (?) (Egyesült Királyság)
Téglaméret: Kisméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Mélyítésben mélyített
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Cseszte (Szlovákia)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Mohács (Magyarország)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Karakter: Kalapácsok
Forma: Mélyítésben domború
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Uzsa (?) (Magyarország)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Bánlaki Zsolt
__________________
Származási hely: Torcs (Magyarország)
Lelőhely: Dénesdtorcsmisérd (Szlovákia)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Mélyített
Tégla tulajdonosa: Kincses László
További információk:
Torcs 1974 óta Dénesdtorcsmisérd településrésze.__________________
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Dég (Magyarország)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Gyártó: Gróf Amadé
Származási hely: Bős (Magyarország)
Lelőhely: Bős (Szlovákia)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Karakter: Jel Címer
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Bánlaki Zsolt
__________________
Származási hely: Esztergom (Magyarország)
Lelőhely: Esztergom (Magyarország)
Gyártási időszak: 19. század
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Karakter: Jel
Forma: Mélyítésben domború
Tégla tulajdonosa: Hammersmidt Tibor
__________________
Származási hely: Szolnok (Magyarország)
Lelőhely: Szolnok (Magyarország)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Mélyített
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Nyáregyháza (Magyarország)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Karakter: Jel Kereszt
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Lelőhely: ? (Szlovákia)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Mélyített
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Szekszárd (?) (Magyarország)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Karakter: Évszám
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Galánta (Szlovákia)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Gyártó: Central Brickworks Whittlesey
Származási hely: Whittlesey (Egyesült Királyság)
Lelőhely: Peterborough (?) (Egyesült Királyság)
Téglaméret: Kisméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Mélyítésben mélyített
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: ? (Magyarország)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Karakter: Lábnyom
Forma: Mélyített
Tégla tulajdonosa: Kincses László
További információk:
Somogy vármegye__________________
Lelőhely: Nagyszombat (Szlovákia)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Mélyítésben domború
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________
Gyártó: Herceg Pálffy
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Malacka (?) (Szlovákia)
Téglaméret: Nagyméretű tégla
Tipus: Falazótégla
Forma: Domború
Tégla tulajdonosa: Hammersmidt Tibor
__________________
Gyártó: Gróf Pálffy József (élt: 1853-1920)
Származási hely: Magyarország
Lelőhely: Bazin (Szlovákia)
Tipus: Burkolótégla
Forma: Mélyítésben domború
Tégla tulajdonosa: Kincses László
__________________