További információk:
"A pécsi klérus 1703-ban I. Lipóttól új adományozás címén kapta meg a birtokait, hogy annak jövedelmén egyenlő arányban osztozzék a püspök, a káptalan, a székesegyház és a felállítandó papnövelde. Nesselrode Ferenc pécsi püspök azonban a közös birtoklás megszüntetésére és a birtoknak a felsoroltak intézmények közti felosztására törekedett. A birtokfelosztási per 1736-ban ért véget, ekkor alakultak ki az önálló birtokok. A Papnevelő Intézet birtoka két eltérő földrajzi környezetű, adottságú területet foglalt magában (...) A pécsi klérus birtokait felosztó egyezség értelmében az uradalom jövedelmét a felállítandó Papnevelő Intézet felépítésére és fenntartására, vagyis a tanárok fizetésére és a növendékek ellátására kellett fordítani, természetesen az uradalom működtetése mellett. Így a birtok célvagyonnak számított, éppen ezért nem beszélhetünk profi torientált gazdálkodásról. Ebből adódóan gazdálkodása kevésbé volt nyitott az újításokra, mint általában a világi uradalmaké, a jobbágyok feudális szolgáltatásaira épült – a robotra, a kilencedre és a tizedre –, valamint saját kezelésű földjein is alapvetően önellátásra termelt (...)
Az uradalom kihasználta a mindkét kerületében előforduló, könnyen kibányászható felszíni pannon agyag meglétét is, amelyből mind saját szükségleteire, mind eladásra készíttetett téglát és cserepet. Az uradalmi téglaégető működését feltételezhetően szintén 1742-ben kezdte meg, amikor megkezdték a Papnevelő Intézet felépítését. Sajnos a helyét a forrás nem közli. Az 1774-es esztendőben Keszü határában építtetett az uradalom egy újabb téglaégető kemencét. A téglaégető kemence és a hozzá tartozó minden eszköz az uradalom tulajdona volt, azt – szemben a mészégetéssel – nem adta bérbe, hanem alkalmazott egy ahhoz értő embert, aki az éves fi zetése mellett minden égetés után további javadalmazásban is részesült. Ebben az időszakban nem csak égetett árut – falazó és padlótéglát, lapos és görbe cserepet – készítettek, hanem „nyers téglát, vályogot” is előállítottak.
A téglaégető kemencét pár évtizedenként, ahogy a nyersanyag elfogyott, más helyre költöztette az uradalom: Keszü után Szilvás határában működött, majd 1844-ben a Kökény helység határában lévő Csartos kocsma mellett építették fel a kor követelményeinek megfelelő üzemet két tégla- és egy cserépégető kemencével.
A birtokelkülönözés után Szent Pál pusztán építettek egy újabb kemencét, a csartosit pedig bérbe adta az uradalom. Az alsó-kerületi mellett a Felső-kerületben Hertelenden is volt egy téglaégető kemencéje az uradalomnak, melyet az 1840-es évek elején a csartosi kemencékhez hasonlóra építettek át. Az itt bányászott agyagot és a belőle készült téglát és cserepet jobb minőségűnek tartották, mint az alsó-kerületit. A hertelendi jó minőségű agyagot nem csak az uradalom használta, hanem a jobbágyok is, közülük többen foglalkoztak fazekassággal, korsóégetéssel. A mesterségükhöz szükséges agyag kiásásáért személyenként éves bért fi zettek az uradalomnak, például egy németszéki fehéredényes 1827-ben a szükséges föld kiásásáért öt forintot fizetett, valamint 12 nagy tányért, hat gömbölyű tányért és hat éjjelei edényt készített a Papnevelő Intézet számára. (...)
Téglás háza az urodalomnak a felső Kerületben itt (sic: Hertelenden) vagyon, Különösen jó agyagfölddel, évenként 40 ezer lapos s görbe cserepet és 60 ezer téglát jó minűségben éget."
forrás: real.mtak.hu A Pécsi Papneveldének Magyarszéken és Orfűn is volt birtoka. Mindkét településen találtak ilyen téglát.