pecsétes és bélyeges téglák tárháza

Olvasnivalók

A cementlapgyártás története

Szerző: Összeollózta Kincses László

2022. június 27.

Szinte mindannyian láttunk már olyan bérház belsőt, ahol különleges padlóburkolatok vezetik a tekintetet a lépcsőházakon át. Azt is észrevehettük, hogy ezek a burkolatok nem 10-20 évesek, sőt a ház falán akár 1800-1900-as dátum is szerepel. De sokunk töltötte a nyarakat a nagyszülőknél, olyan nyárikonyhákban ahol virágminták, vagy geometrikus négyzetek sorakoztak a padlón. A régi balatoni nyaralók nagy részének teraszán is visszaköszönnek ezek a minták, burkolatok. De egy régi lakás padlózata is okozhat meglepetést, ha a linóleumot felszedjük.

Nem árt tisztázni, hiszen egy csaknem feledésbe ment anyagról van szó, így a névhasználat is bizonytalan és sokszor pontatlan:

A legtöbb bérházban, közintézményben mozaiklappal vagy más néven terazzolappal találkozhatunk. A mérete 20x20 centis, felületét visszacsiszolják és kavicsos szemcsék látszanak rajta.

A cementlap szintén 20x20 centis, de felületét nem csiszolják vissza és nincsenek rajta kőszemcsék sem.

A mettlachi méretben is eltér a fentiektől: (…) jellemzője a finomabb alapanyag és a fényesebb felület.

Ezen kívül sok helyen lépkedünk öntött terazzón, amely a terazzolaphoz hasonlóan készül, de nem lapokban, hanem a helyszínen, egybefüggő felületben.

A cementből készült préselt lapok hódítása az 1850-es években indult valahonnan Dél-Európából: Franciaország és Spanyolország még mindig nem döntötte el egymás között a nagy cementáruvitát. Mindenesetre hamarosan elterjedt a szomszédos Itáliában és Portugáliában is, majd ugyanezen országok gyarmatain. Itt sok és olcsó munkaerő gyártotta a lapokat, persze mindenhol hozzátéve a saját arculatot mintában és színvilágban. Magyarországon csaknem 30 éves késéssel indult a cementáruipar, viszont hamar beérte Európát.

Pecsétestégla cikk

fotó forrása: moza.hu

 

Cristofoli Vince, Melocco Péter és Leonardo – ha a címtárakban az első műkőöntők és cementáru-gyárosok neveit nézzük, rögtön kiderül, hozzánk melyik országból került a gyártás. A kiegyezés utáni korszak kiszámítható hátországot jelentett az iparnak, így a kis manufaktúrák hamarosan gyárakká nőtték ki magukat. Az olasz származású mesterek mellett a legnagyobb és talán leghíresebb Walla József gyára volt.

Pecsétestégla cikk

Walla József a morvaországi Týn faluban született 1855-ben. Apja építőmester volt. A fiatal Walla Budafokon járt iskolába, s bizony legelőször a magyar nyelvet kellett megtanulnia. Egy Jahn nevű építőmesternél dolgozott 1875-1878-ig, majd szárnyat bontott, s cementfeldolgozó gyárat alapított Budapest VII. kerületében.

1878-ban önállósította magát, a millenniumi kiállításon pedig már a legfelsőbb elismerés érte a mozaik- és cementgyárának termékeit felvonultató cementpavilont. A Pesti Napló így örökítette meg Ferenc József királyi lelkesedését:

 

„A kiállított tárgyak a királynak különös tetszését nyerték meg és azt kérdezte Walla Józseftől, hogy mindazok a saját gyártmányai-e és hogy a cég exportál-e termékeiből a külföldre és hová?

– Romániába, Bulgáriába és Szerbiába a legélénkebb kivitelem van, felség – monda Walla.

–  Ez igazán örvendetes – jegyezte meg a király. Őfelsége legmagasabb elismerését fejezte ki a látottak fölött és Wallának, gyáriparunk e kitűnőségének kezét nyújtva megelégedetten távozott.”

A privát Walla

Walla az 1880-as években vette feleségül Burda Amáliát, egy pesti rézöntő lányát. (Sic! Ez esetben logikátlan a fentebb írt „legelőször a magyar nyelvet kellett megtanulnia” mondat! Burda Amália Bécsben született, ez alapján valószínűleg német volt az anyanyelve.) A gyárat tovább vivő ifjabb Walla Józsefen kívül két lányuk született. A családi kapcsolatrendszert bonyolítja azonban, hogy volt egy 1897-ben örökbefogadott lánya, Schmidt Josefin, aki Róth Miksához ment feleségül. (Sic! Más forrás szerint első felesége(?) Emelia Schmidt, lánya, akit csak annak nagykorúvá válása után vett nevére.) 

Walla Józsefék sok időt töltöttek Törökbálinton, ahol az 1880-1890-es évektől kezdve egyre több gazdag pesti polgár építtetett villát magának. A faluban öt épület fűződik id. Walla József nevéhez: három villa, a saját költségen alapított óvoda és a családi kripta.

1904-ben Walla József a gyáripar terén szerzett érdemei elismeréséül megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét is. A Vasárnapi Ujság 1896-os számából tudjuk, hogy Walla gyára 1893-ig csak cementárut állított elő, ezután terjesztette ki tevékenységét „a cement- és mozaik-gyártás minden ágára s az évi termelés 650.000 darab márvány-mozaik- és cementlapra, 15.000 méter cementcsőre becsülhető; előállít továbbá a gyár 150.000 méter gránit-terrazzót és 400.000 méter betonmunkát s mindennemű cementgyártmányt. A gyár állandóan 150 képzett munkást foglalkoztat.

Pecsétestégla cikk

fotó forrása: moza.hu

 

A cement- és márvány mozaiklapokon kívül cement- és márványmozaikból készült kagylók, oszlopok, lépcsők, faltáblák, kútmedencék stb. szerepeltek a kínálatban. A megrendelések között találjuk József főherceg alcsúti és margitszigeti építkezéseit, a királyi palota, az országház, a vásárcsarnokok, az államvasutak és számtalan magánpalota burkolatait „úgy a fővárosban, mint az egész ország területén is.”

Hadik András „Egy ’várépíttető’ a századfordulón” című tanulmánya szerint Walla először a Gyár utcában lakott és itt volt a műhelye is, majd a Rottenbiller u. 13-ba költözött családostul-műhelyestül. 

Pecsétestégla cikk

Walla József cementáru gyártelepe (1891) VII. Rottenbiller u.13 fotó Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár - Budapest Gyűjtemény

 

Az 1890-es évek végén határozta el egy új gyártelep felállítását a Gizella út 36-38-ban. A Walla-gyár 1907-ben ismét bővítette tevékenységét, a részvénytársasággá alakult üzem ezután a Budapesti Hírlap szerint „a kerámiai ipar egyéb ágaira és a vasbetonépítésre is” koncentrált.

Pecsétestégla cikk
Pecsétestégla cikk

 

Közben fokozatosan fiának, ifjabb Walla Józsefnek adta át a cementbirodalmat. Az Asztalos Sándor út 12-ben már ő alapította az új üzemet 1909-ben: a technika legújabb vívmányaival felszerelt gyárban „körülbelül 300 munkás dolgozik állandóan a legelőkelőbb művészi ízlésről tanúskodó egyszerű és díszes kivitelű márvány-mozaiklapok, mintázott cementlapok, karmantyús betoncsövek és egyáltalában minden más cementáruk, mint szökőkutak, jászolok stb. előállításán. Legújabban a gyár üzemkörét kiterjesztette, berendezvén egy kőfaragó-, műkőosztályt, hol mindennemű kőfaragó és szobrász munkát, mint szabadon függő fő- és melléklépcsőket, pihenőket, lábazatokat, ballustrádákat stb. készítenek karszt, süttői, siklósi vörösmárvány és gránit utánzatokban.”

Pecsétestégla cikk

 

Végül az idősebbik Walla 1910 körül kivált a részvénytársaságból és visszavonult. Valójában ezután már a gyárra sem következtek jó idők, hiszen az első világháború kitörése után az építőipar visszaesett. 1916-ban már veszteséges volt a gyár, 1918-ban pedig ifjabb Walla el is adta az Unió Banknak egymillió aranykoronáért (névleg a gyár igazgatója maradt).

Pecsétestégla cikk

Mozaikminták ifj. Walla József eredeti katalógusából

 

Az első világháborúban elvesztek a nyersanyag-lelőhelyek, elszakadt a beocsini (ma Szerbia) cementgyár is, az addigi legnagyobb cementbeszállító. Végül a második világháborút is túlélő legendás cégek, mint a Walla- és a Melocco-féle cementárugyárak végét az államosítás jelentette. Az Asztalos Sándor utca 22-ből lett a Budapesti Cementáruipari Vállalat, egész Magyarországon csakis itt gyártottak mintás mozaiklapokat. Egyszínűek készültek a miskolci, a debreceni, a pécsi, a beledi és a szentendrei állami gyárakban.

Végül a gyártás az 1970-80-as évekre csaknem megszűnt: sírkövesek és műkőkészítők műhelyébe szorult.

összeollózva a moza.hu https://moza.hu/a-cementlapgyartas-tortenete/

és az index  https://index.hu/urbanista/2016/10/15/mindennapi_muveszet_a_talpunk_alatt írásaiból.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!