TÉGLAGYÁRTÁS AZ ÓKORBAN

Ebben a cikkben szeretném nektek bemutatni az ókori téglagyártás történetét, beleértve az ókori bélyeges táglákat is.

Jerikó és a prekeramikus neolitikum:

A világ legrégebbi városának Jerikót tartják, és a legrégebbi téglák is innen kerültek elő.

A világ valószínűleg legrégibb téglája Jerikóból

A világ valószínűleg legrégibb téglája Jerikóból

A világ jelenlegi legrégebbi téglái Kr.e. 8300-7600 körüli időre datálhatóak. Ezek a téglák különböző méretűek voltak és kb. cipókra hasonlítottak. Készítőjük bottal kaparta ki az agyagos földet a talajból és vízzel elkeverte, s kézzel nagyjából hasáb formájúra gyúrta. Ezután a tégladarabokat egyenként kitették a napra száradni. Száradást követően szilád falakat raktak, amelyhez kötőanyagul szintén a sár szolgált.

Prehistoric fragment from Jericho (mud brick); © Ashmolean Museum, University of Oxford, UK

Ún. zsemletégla Jerikó falaiból; Ashmolean Museum, University of Oxford, UK

A zsemletégla egy másik változata Jerikóból.

A zsemletégla egy másik változata Jerikóból.

A “zsemletégláknak” nevezett Kr.e 7600-6600-ból származó tégla hasonlóan készült, mint a legelső “cipótéglák”, de hosszabb, vékonyabb volt, mint és egyöntetűbb méretű. Felső felületére hüvelykujjal nyomkodott mintákat az őskor embere.

Korai “cipótéglákat” és ujjnyomos “zsemletéglákat” nem csak Jerikóban találtak, hanem szerte a Közel-Keleten, Elő-Ázsiában a Földközi-tengertől a Perzsa-öbölig.

Kézzel gyúrt cipótégla lelőhelyek: Aszwad, Netiv Agdud, Jerikó, Dzsa’dé, Cafer Höyük, Cayönü, Ginnig, Nemrik, M’lefaat.

Zsemletégla lelőhelyek: Aszwad, Jerikó, M’lefaat, Szongor, Csoga Mami, Csoga Szefid, ‘Queili, eridu, Gandzs Dereh, Zaghé, Szialk, Csoga Mis, Csoga Bonut.

Mezopotámia:

Az asszírok szíjtéglának nevezett változatot gyártottak, amit 4 cm vastag, 25-30 cm széles feltekert agyagszalagból állították elő. Kitették a napra, ahol megszáradt és készen is volt az őstégla.

A napon szárított téglát már 8000-10000 évvel ezelőtt használták a kánaániak, babiloniak, asszírok, hettiták is. Szinte lehetetlen a pontos kormeghatározás, hogy mely időktől fogva használtak téglákat, ugyanis épületek és műtárgyak maradtak csak meg ebből a korból, az írásos emlékek viszonylag ritkák. Több ezer év maradt tehát írásos emlék nélkül. A régészet hagyományos módszerének, a rétegek alapján történúő kormeghatározásnak a hátulütői nyilvánvalóak. 1949 óta, amióta Williard F. Libby feltalálta a radiokarbon módszert, eléggé bizonytalan volt a kormeghatározás. Az új módszer sem 100 %-os. A leletek zöme pedig 1949 előtt került a felszínre. Ezért kijelenthető, hogy az ókori régészeti emlékek kora nem ismert és nem meghatározható a tudomány jelenlegi állása szerint.

A természetes agyagot növényi részekkel, törekkel, és szalmával keverték, hogy nagyobb szilárdságú és kisebb zsugorodású agyagot kapjanak.

Valószínűleg Elő-Ázsiában alkalmaztak először égetést, Babilont például a 5 km hosszúságú, harminc méter széles és 60 m magas fallal vették körül, a napon szárított téglát égetettekkel burkolták. A téglák mérete 30 x 30 x 6-8 cm volt, és az uralkodók lenyomatos bélyegzővel jelölték meg. Babilonban idomtéglákat, pártázatokat, csatornatéglákat és ólom- vagy ónmázzal bevont téglákat készítettek.

“És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt.” Ter. 11,3

“És mondának: Jertek építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén.” Ter. 11,4

A téglaégetést is Mezopotámiában fejlesztették tökélyre. Bár az agyag égetésének technikáját már Kr.e. 7000-6000 körül is ismerték, tömegesebben Kr.e. 3100-2900 körül terjedt csak el. Akkor is csak templomok és paloták épültek belőle mivel az ára jóval drágább volt a hagyományos égetés nélküli vályogtégláénál. Ennek oka az volt, hogy míg vályogtéglát gyakorlatilag bárki tudott vetni, addig az agyagtégla kiégetése nagyfokú szakértelmet kívánt: az agyag csak 950-1150 oC-on áll össze kemény tömbbé. (Ennél magasabb hőmérsékleten a tégla üveges anyaggá torzul, míg alacsonyabb hőmérsékleten olyan törékeny lesz, hogy a legkisebb ütésre is összetöredezik). Ami miatt olyan vonzó volt az az, hogy míg a vályogtéglát könnyebben elmossa az eső, elviszi az árvíz, addig a téglaépületek ellenállnak ezeknek a hatásoknak.

Mezopotámiában 4 féle téglát ismertek:

  1. plan-konvex tégla: felső felülete domború, ezért nem is egymásra fektették őket, hanem élével, így halszálkamintát adott;
  2. téglalap alakú tégla;
  3. négyzet alakú tégla;
  4. Riemchen-tégla, vagy más néven fejezőtégla: ennek alaprajza téglalap, metszete négyzet.

A Mezopotámiaiak nagyon sokfajta kötésmintát ismertek: hagyományos futósor, angol kötés, élére állított téglákkal kialakított téglaminták stb…

Az égetett agyagtéglák esetében nem voltak ritkák a bélyeges, pecsétes téglák, vagy a feliratosak, és az égetés előtt szobrászilag megmunkált téglák sem (ún. idomtéglák). Ilyen idomtéglákból készültek a kerek oszlopok és a domborművek. A legszebb példái Szúza feltárásakor kerültek elő a Kr.e. 12. századból.

Mezopotámiában nagyon nagyra becsülték a téglát. A vallási szertartásos élet ugyanis nemcsak a templomok falain belül maradt, hanem kihatott az emberek teljes életére. Az építkezések esetében is szigorú szabályok írták elő, hogy mely napokon mit szabad elvégezni. A munkálatok megkezdésének időpontjáról és helyéről csillagjósok és földjósok döntöttek. A tégla központi szerepet játszott ebben a szertartásban. Maga a tégla szó (sumérül: szig) egyszerre jelentett épületet és várost, és az építkezések istenének nevét is. Bármely épület alapjainak lerakása előtt ún. első tégla szertartást tartottak. A közműépítkezéseknél az első téglát maga a király készítette.

(A király) a téglaformába öntötte a szentelt vizet. Közben a vályogvető dalát énekelte dobok és üstdobok kíséretében. Felvette a megfelelő téglabélyegzőt úgy, hogy (a feliratos oldal) felfele nézett. Ezután mézet, vajat és tejszínt dörzsölt rá, majd ezt ámbrával és különböző fák olajával péppé keverte. Ezt követően felemelte a makulátlan szállítókosarat, s a téglaforma elé helyezte. Pontosan úgy járt el, ahogyan az előírások szóltak. És íme, most kivetette a ház legszebb tégláját. Közben a jelenlévők illóolajakat és cédrusesszenciát hintettek a levegőbe, s az egész város örvendezett. Ő ekkor ráütött a téglaformára, s a tégla napvilágra került. A király végtelen elégedettséggel nézegette az agyagon látható bélyeget…ciprusolajat és ámbrát öntött rá. Örült a napisten szíve e tégla láttán, amely úgy emelkedett ki a formából, akár egy áradó folyó….

Az első, így felszentelt téglát aszadának nevezték, ami annyit tesz: “legyőzhetetlen”. Ehhez már csak kiégetésre volt szükség.

Hasonló szertartások vetették meg a bonyolult építkezési rend alapjait. Az épületek aprólékos tervrajzok alapján készültek, melyekben az egyes téglák pontos helyét is feltüntetik. A pontos méreteket “tégla” mértékegységben adták meg. Itt az agyagtéglákat sárral tapasztották össze és megerősítésül gyékényfonatokat fektettek közéjük. A zikkuratok (mezopotámiai lépcsős piramisok) falmagját mindig szárított tégla adta, de az áradások miatt kívülről égetett agyagtéglával erősítették meg. Ezt aszfaltos habarcsba rakták.

A zikkurat építése hatalmas vállalkozás volt. A babiloni zikkurat a becslések szerint 36 millió téglából épült meg. Ennek csak a tized részét égették ki. Különböző írott források alapján az egyes munkafázisok szereplői is ismertek: külön posztnak számított a sár kiásója, elkeverője, szakértője, szállítója, szállító kosarak készítője, kemencét kiszolgáló munkás, máz kikeverője, az építőmester, és az építésvezető.

Babilon:

Babilon városa Kr.e. 2111-2003 idején létesült. Hammurappi (Hammurábi) urakodása alatt, Kr.e. 1792-1750 között jelentős központtá vált Mezopotámiában. 1815-ban kezdték a módszeres feltárását a Porosz Királyi Múzeum megbízásából Robert Koldeway irányításával. A városfal 850 hektárnyi területet fogott közre. Feltárták a nyári palotát, több száz termet, hidraulikus emelőszerkezeteket. Beigazolódott Hérodotosz állítása is, aki szerint a városfal olyan széles, hogy egy négylovas harci kocsi meg tud fordulni a tetején.

A legszebb leletek a királyi lakosztályok belső tereit díszítették, valamint igen jelentős lelet az Istár-kapu. Jelenleg ezeket a Berlini Pergamon Múzeumban őrzik.

A babiloniak ismerték a tégla sajtolás és a mázas égetett téglák készítésének a tudományát is. A domborműves téglákat kézzel faragták a nedves agyagból. Próbaképpen előzetesen összeállították őket. Babilon mesteremberei a mázak hihetetlenül gazdag színárnyalatait használták.

 

I. Dareiosz Szuzai palotájának domborműve mázas téglákból

I. Dareiosz Szuzai palotájának domborműve mázas téglákból

India:

A 3. évezredre az égetett tégla megjelent az Indus völgyében is. Itt olyan nagyvárosokat építettek belőle, mint Harappa és Mohendzsodáró.

Kína:

A Kr. e. III. században Kína több különálló fejedelemségből állt. Ezek a királyságok folyamatosan egymás ellen hadakoztak. Csin Si Huang-Ti, akinek a nevéhez a híres temetkezési helye, az agyaghadsereg is kötődött egyesítette Kínát. Utakat építtetett, és ő kezdte el építeni az egyetlen, a Holdról is szabad szemmel látható emberkéz alkotta építményt, a Kínai Nagy Falat, melynek hossza 2500 km.A Nagy Falban is komoly szerepe van a téglának: a kőalapzatra földet hordtak, és két oldalról vastag téglaburkolatot építettek, az őrtornyokat pedig mázas tetőcserepekkel fedték. A tégla itt is bevált, a Nagy Fal a mai napig áll.

Híres muzeális értékű emléke a kínai égetett agyag építészetnek az itt látható kínai lótuszos tégla is:

pt_kina_lotusz

Egyiptom:

egyiptom_tegla Agyagtégla készítés Rekhmire sírjából. Courtesy of the Metropolitan Museum of Art, Rogers Fund, 1930

Az egyiptomiak Kr.e. 5000 körül készítettek szárított téglát. “Szent anyagnak” tekintették a nílusi iszapból formált téglát. Minden templom alapkőletételekor az északi sarkcsillaghoz betájolt épület négy sarkán 1-1 téglát helyeztek el. Így jelezték, hogy a templom születése kezdetét vette.

A tégla gyártását és a beépítés munkafázisait már Rec’mireh (Rekhmire, Rec Mire, Rék-mi-Ré) Kr.e. 1450-ben készült sírjából származó falfestmény is ábrázolja.

egyiptom_tegla2

Alsó jelenet Rekhmire sírjából: téglavetés az ősi Egyiptomban, jól látható a vetőládát fogó munkás és a kész téglák is…

A téglaforma – sablon – vagy más néven vetőláda használata egy nagy technológiai előrelépést jelentett a téglagyártás történetében. A legkorábbi vetőláda ábrázolással Rekhmire sírjában található falfestménynél találkozhatunk. A sablon fából készült egy fogantyúval, és a szalmával kevert agyagot/sarat is egy fadarab segítségével húzták egyenesre a sablon segítségével a tetején. A régészek a falfestményen szereplő vetőládákat több helyen is kiástak, és a Nílus partján a mai napig így vetik a vályogtéglákat.

A vetőládát azonban nem Egyiptomban találták fel, hiszen Mezopotámiában már jóval korábban sajtoltak téglát. A régészek 2-es Ubaid-kultúrának nevezik ezt a fémművességet még nem ismerő időszakot (Kr.e. 5900-5300). Rejtély, hogy kovaszerszámokkal, fűrész nélkül hogyan volt erre képes az újkőkor embere Mezopotámiában. Mindenesetre ebből az időszakból egyetlen vetőláda sem maradt ránk.

Bár a sablonnal készített tégla nem egyiptomi találmány, az ebből való építkezést mégis az egyiptomiak fejleszették tökélyre. Ezek a napon szárított téglák olyan tartósnak bizonyultak, hogy vannak olyan épületeik, melyek több ezer éve állnak (pl. Thébában – mai Luxor). További érdekesség, hogy ezeket a téglákat nem égették ki, hanem a napon szárították meg. Elszigetelt esetekben fordult elő a tégla kiégetése. Csak a rómaiak megérkezésével vette kezdetét a téglaégetés.

Ókori Görögország:

Az égetett kerámia technikáját az ókori görögök is átvették, és tovább is fejlesztették. A téglákat agyaghabarcsba rakták, valamint először használtak terrakottát tetőfedésre és oromzatoknak.

Római Birodalom:

Már a napon szárított téglának is megvolt a saját szakirodalma. Vitruvius 10 könyv az építészetről című művében részletes szabályokat ada téglagyártásra. Ahogy az lenni szokott az építési gyakorlat során összegyűjtött tapasztalatokat fejlődés, vagy talán már fejlesztés követte. Lehet, hogy eg nagyobb tűzvész vezette rá az építőket, de az is lehet, hogy a fazekasoktól lesték el az új módszert, mindenesetre a napon szárított téglát az égetett tégla követte. Az építéstörténetet tanulmányozva láthatjuk, hogy sokáig párhuzamosan alkalmazták, és igazából még napjainkban is párhuzamosan alkalmazzák a két technológiát.

A rómaiak összefoglalták az addigiakat, bár a téglaépítészetben is inkább a rendszerezés volt rájuk a jellemző, mint az újítások. Vitruvius tudományt csinált az építésből, a prokurátor- és hivatalnoksreg pedig – mai nyelven szólva – szabványosított.

Szerte a birodalomban jellegzetes 4-5 cm vastagságú, 20, 44, 60 cm hosszúságú és szélességű négyzetes téglákat alkalmaztak. Használtak persze üreges téglákat és alagcsöveket is , és készítettek idomtéglákat és építészeti tagozatokat.

A kevés újításuk közé tartozott a víz alatt is kötni tudó hidraulikus habarcs, amit puccolánnal kevert mésszel készítettek.

pt_keszites3

Napon szárított pecsétes téglák a mai India területén.

 

Forrás:

  1. Teglaepiteszet Bojár Iván-Martinkó-Szentpéteri-dr. Józsa-Tóth: Téglaépítészet Magyarországon II., Vertigo Kiadó, 2003. ; ISBN 963 212 743 9; 252 oldal
  2. Tegla_vilagtortenelme James W. P. Campbell, Will Pryce: A tégla világtörténelme; Kossuth Kiadó, Budapest, 2004; 320 oldal · ISBN: 9630945665; Fordította: Béresi Csilla

Képek forrása:

  1. Pixabay
  2. Agyagtégla készítés Rekhmire sírjából (TT 100). Nina de Garis Davies. Courtesy of the Metropolitan Museum of Art, Rogers Fund, 1930 (30.4.77).
  3. Handmadebrick.com
  4. wikipedia Jebulon
  5. aaronwymer.blogspot.com

Leave a Comment